Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

XII. A szabad Jegestengeren és Finnmarken fjordjaiban

291 Komor, búsító, lehangoló, lelketnyomó ősvadon és nagyrészt szűzi terület ez. Ha meggondoljuk, hogy egész Finnmarken kiterjedése 47,287 • km., melyre 24,075 — azaz • km-ként 0.5 — lakó esik, s ha számításba vesszük azt is, hogy a lakható részek a fjordok, tengerpartok táján az egész terület egy kis részére szorítkoznak s a lakatlan tundrára 44,000 • km. jut, akkor szembeszökő a természet felsőbbsége, mely szinte sarokba szorítja az embert, teljesen függővé teszi és uralja. Még a jelen század közepéig, illetve 1842-ig, Finnmarken volt Norvégia «Sibiriája». Ide száműzték a társadalom jogbontó elemeit. Szomorú ködvonások mindezek s mégis sehol sem éreztem még a természet fenségét, vagy még inkább hatalmas közvetlenségét s a magam kicsinységét annyira, mint éppen utam e részén. Egész súlyával, közvetlenségével érintett itt a való; egész tisztaságában ősi lehelet járta át lényemet, melynek összhangját alig zavarta meg valami. Még zsibongott előttem Svaerholt, mintha füleim csendülnének, hallani véltem a sirályok lármáját, pedig azóta, hogy elhagytuk, álomnak is szenteltünk pár órát s most meszsze tőle Gamvik-nk\ vagyunk a Tsjorgosj-Njarga északkeleti kiszögelésén. Felhőtlen tiszta ég vont fölénk boltozatot — a mi itt a ritkább jelenségek közé tartozik — a szél azonban megtartá uralmát s nagy hullámokat csapott a hajótest oldalába. A rakodmányokért jövő ladikok közül egy meg is keserülte a hullámtánczot, belecsapott a víz s pár pillanat alatt szemeink előtt elmerült. Szerencsére a benneülők a veszély tetőfokán segítségükre siető ladikba ugráltak s így nem történt baj. Utunk a 70 km. hosszú Tanafjordba vezet, miután Om18*