Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

XI. Svaerholtklubben

2Ö7 mely utóbbi még legtöbb betekintést enged a sirályország belsejébe, ugy hogy arról némi képzelmet alkothatunk magunknak. KRAABÓL-ék sok ládáját kaptuk a hajóra, így hát még a rakodással is nyertem időt s vagy egy óráig merülhettem el a madárhegy vizsgálatába. Éjjel 7* i i óra volt. Kraaból háza fölött ugy szálldogáltak a sirályok mint a galambok, sőt azontúl az öböl másik felének szikláit is meglepték s hosszú sorokban pihentek rajtuk. Csodás, bágyadt, sárgapiros fényben ragyogott a táj, a napkorong kevéssel az éggel ölelkező szemhatár vonala fölött meggyengülve sütött. A látomány megkápráztatott; alig tudtam ébredek-e vagy álomképek űznek-e velem csalóka játékot ? A Sirius végezvén dolgát, a Laxefjord belsejének veszi irányát, mely épp ugy mint a Porsangerfjord, mélyen beleszól a földségbe. Mig csak lehetett, szemeim Svaerholton függtek. Jobbra tőlünk a madárhegy foka, balra a Nordkyn — Európa szárazföldjének legészakibb szirtjei egész méltóságukban — két óriási nyelv gyanánt szögellett előre, arra a világtájra tekintve, a hol az ismeretlenség fekszik. Egyszerre csak megbődül a gőzkürt, kapitányunk pedig reámutat a Spirte Njarga fensikjára, hol körülbelül 30 db. tarándszarvas legelészett a gyepes, hangás területen. A bőgő hangra csülökre kaptak ugyan, de fölebb a tetőn megálltak s ismét táplálékuk után néztek. Megvártuk az éjfélt, belenéztünk a nap erejében meghalványult tányérjába, mely alacsonyan a tenger fölött ragyogott, megfürösztve pirosas sugaraival a szomorú, zord, de annál sajátságosabb, csodálatosabb tájékot. Svaerholt-nak nem mondtam végleges bucsut. Még egyszer láthattam, még egyszer megbámulhattam