Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

XI. Svaerholtklubben

271 szövetkezés alapján akarja megmarkolni a madártan tudománya. Sokkal kézzelfoghatóbb és aránylag könnyebb is a madárélet alapműködésének, a szaporításnak, költés- és fészkelésnek észlelése, mely nem mozgás, hanem éppen ellenkezőleg helyhez kötött jelenség s így az egyes ember által is betekinthető, egészében és részleteiben tanulmányozható, s mivel igazán az élet kiinduló forrása, belevág nem csak a madártan szorosan tudományos, hanem gazdasági részébe is. A fészkelő madár megfigyelése kétségen kivül a biologiai buvárlat legháládatosabb, mert legelemibb oldala. Hisz a fészeknél, tojásoknál és fiókáknál nyilatkozik meg a madár minden sajátságos szokása, életmódja, egész természete, itt ismerhetjük meg legközvetlenebbül, legigazabban annak lényét és valóját. A tanulság tehát messzeható s reá vezet azokra a hézagokra is, melyek e téren még kitöltendők. Tudjuk, hogy a legtöbb madár fáradságosan, sokszor művésziesen rakja meg fészkét, hogy sokan nem is építenek fészket, hanem kikapart mélyedésekbe vagy a puszta földre helyezik tojásaikat, sőt a kakuk éppen nem gondol fészkelésre s más madarak gondjaira bízza tojásait; másrészről látjuk, hogy némely madárfajok nagy társaságokban költenek együtt; mások ellenben magukban s otthonuk közelében idegen szárnyast, idegen saját fajú párt sem tűrnek; és ismét mások, mint az afrikai strucg, sokszor közösen homokmélyedésbe rejtik tojásaikat s kiköltésüket a nap melegére bizzák. Vannak madarak, melyeknél a him és tojó a költésben felváltják egymást, vannak ismét, melyeknél csak a tojó üli a fészket s a him a családi örömökkel nem törődik, sőt ismerünk olya n fajt is, a víztaposót— Phalaropus hyperboreus—, melynél a him költi ki a tojásokat s a tojó alig vesz részt a