Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431
X. A legészakibb Európában
206 néhány alacsony pirosra festett faházikó, a tengerparton temérdek halszárogató állvány, teleaggatva tökehallal — ez a jellege minden finnmarki tanyának. A nagyobb házak egyike — már a hol templom is van — mindig a lelkész, a másik pedig a «Landhandler», azaz kereskedő lakása. Norvégiában ezek a «Landhandlerier», vagyis vidéki kereskedések állami szabadalom alapján birtokolhatok csak. A magányos, gyérnépű vidékeken ugyanis a kereskedés joga nem mindenkinek szabad, hanem kizárólag egyesek privilégiuma, a kik egyedül vannak jogosítva bizonyos meghatározott kerületben árúczikkeket tartani s azokat eladni. Ez a jog örökletes is, eladható vagy elajándékozható, de mindenkor csakis a kormány engedélyével. A Landhandler e kedvezmény fejében köteles mindazon árukat raktáron tartani, melyekre kerületének lakói reászorulnak, sőt ha az illető helyen vendégfogadó nincsen, a szállásadás, vendéglátás kötelezettsége is terheli. Sok üdvös és igazán életbevágó oldala van ez intézménynek, lényeges árnyékot csak az vet reá, hogy az áruezikkek árát minden kereskedő kénye-kedve szerint maga szabhatja meg, minek következtében nem egy helyen a nép elszegényedése árán gazdagodik meg. Maaső-ben alig késtünk pár perczig. Kapitányunk azt a meglepő kijelentést tette, hogy képviselőválasztás lévén itt, a beszállni akaró sok utas nem végzett még a szavazással, s így egvenesen Gjesvaer-be indulunk, honnét visszatérőben még egyszer megpihenünk Maaső-nél s akkor az addig elvégződő választásban részt vett szavazókat is felvesszük a hajóra. Átléptük tehát a 71 északi szél. fokát s kifordultunk a szabad Jeges tengerre, mely, hiányozván itt a halomszigetek * Itt pihent meg először NORDENSKJÖLD hires «Vega» expediczióján.