Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431
IX. Egy hónap Tromső szigetén
231 Julius 1 2-én. Végre annyira jól éreztem magamat, hogy délután már a kikötőhöz is kisétálhattam s így az unalmas szobában ülésnek véget vethettem. Csodálkozva tapasztaltam, hogy e rövid idő alatt mennyit haladt a természet! A fák teljesen kilevelesedtek az eső után, a hó pedig nagyrészt le olvadt a hegyekről. LÖKKÉ is eljött tudakozódni nem-e próbálunk szerencsét? s én ámbár kötéssel szememen, estére megrendeltem. Az idő is megjavult, kiragyogott a meleg napsugár s 8 órára, mikor hajóra ültünk, tükörsima tengeren haladhattunk Kvalő szigetének. A tengeren ma élénk és fajszerint is változatos madárélet fogadott. A sok dunnaludon kívül láttunk alkákat, több csapat fekete récéét — Oidemia fusca, — néhány vöröstorkú bukdárt, hosszú csörü búvárt — Mergus serrator, — nagy búvárt, vagy mint némely helyen nálunk nevezik muszkaréczét — Mergus merganser —, jeges recgét — Harelda glacialis —, mely utóbbiakat hajósunk hangutánzóan «riörangle»-nak nevezett. Mindezek azonban nem vártak be lövésre s hiába fortélyoskodtunk utánuk. Különösen ügyesen játszotta ki üldözési szándékunkat egy vöröstorkú bukdár, mely miután többször bukdosva a part közelébe szorult, mármár biztos prédánk lett volna, de végszükségében cselhez folyamodott s mikor már-már lövésnyire volt, hirtelen alámerült a vizben. Mi gondolóra sebesen vagy kétszáz méternyire evedztünk oda, hol valószínűség szerint újra fel fog bukkanni. E helyett azonban a ravasz madár szokása ellenére nem úszott a víz alatt, hanem csak a víz alatt maradt s ugyanazon a ponton tünt fel, hol előbb szemeink elől elvesztettük. így természetesen tetemesen megnagyobbodott közte és köztünk a távolság s nem érhettük többé el.
