Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor: Erdélyi vadászatok és vadak (Nagyobb munka töredékei)

Előszó. (1858.) Hova lettek vadászatszerető nemzetem ős dalai? hol vannak a vadászregék, mellyek a nemzet férfias vadásztársaságaiban a nagyősök békenapjaiban, ajakról ajakra szálltak ? El vannak feledve. Örökre letűntek, mint tán a nemes szenvedély, melly a magyar nemzetet béke idején harczra edzette. Elpuhultunk, elférfiatlanodtunk. Ez oroszlyánfajta nemzet fiai ma már alig birják felfogni a vadászati szenvedélyt, melly a vadászt esőnek, viharnak, éhségnek, szomjúságnak kiteszi, nem értik többé. A fiatal nemzedék egy része a kártyajátékos, a kéjencz, a tékozló, ki puha pamlagon meríti ki élete erejét: nem olly dőre, mint a szegény vadász, ki a szabad természet ölén férfias időtöltést keresve, vad után száguld, gondolatait szárnyra bocsátja, testi s lelki erejét felfrissíti. A vadász megvetéssel fordul el a puha kedvtelésektől s önmagában harczos apáink egy példányát látja; ki békében vadakkal csatázik, hogy majd ha kell, egy ép erős nemzedék álljon csatasíkra. E sorok írója legkevésbé sem érzi magát hivatva az életörömök közti párvonal elhúzására. Mint szenvedélyes vadász, ki élte estéjéről nagyon megelégedve néz vissza lepergett évei vadászgyönyöreire ; kinek keblét a vadászörömök emlékei még mind éles dobogásba hozzák

: meglehet részrehajló lehetne. Mert azon órákat, melly eket a dús erdők ölén, Isten szabad ege alatt, a mély titkokat rejtő természet buvárlásában, szabadon mint az ég repülő madara, ártatlan élvezetek közt töltött, élte legszebb, legtettdúsabb perczei közé számítja; s meggyőződése 20*