Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Vadászrajzok. Havas Sándortól - III. A Bikk

A BIKK. 59 kéről, hol szórakozni és vadászni szokott volt: „semper ac spiritu aliquo movetur", mi is nem egyszer azt képzeljük, hogy most is a nagy teremtő örök szelleme lebegi körül e tájakat. Illyenkor azt szeretnők, hogy a kedves látvány sikerült fénykép gyanánt edzze be magát emlékünkbe s hogy képzeletünk, mint egy szolgálatkész stereoscop, a látottakat természethün tükrözze vissza bensőnkben. A változatos benyomások rohama alatt nem is tudunk érzésünknek egyelőre más kifeje zést adni, mint hogy kellemesen meghatva fölkiáltunk: „be szép! oh be szép !" Sőt ha magunkba szállva számot kérünk az elragadtatás fölött, nem is találunk más feleletet, minthogy itt vagy amott a természet olly egymásba illő alakokban rakta össze adományait, hogy a szépség és érdekesség át- meg átható érzete egyelőre minden elemezést és magyarázatot elfojt bennünk. Illy minden tekintetben vonzó s vadászati tekintetben is legérdekesebb táj nyilik most meg előttünk. A közbeszéd Borsod megyét, mellynek vadásztani leírásához fogunk, gyakran kis paradicsomnak nevezi. Ki valaha e megyében jobban szétnézett s akár a Sajó mentében többnyire sürü facsoportok közt, vagy halkan emelkedő cserjék oldalán elszórt történelmi érdekű helységek közt haladt Gömörbe, vagy a nem olly kiterjedt, de annál kiesebb vidékeken kigyózó Boldva völgyéből a tornai sziklafalak felé vevé útját; akár végre az alföld dús síkjairól egyszerre a Bikkneknagyobbszerü hegycsoportozatát látta maga előtt egészen, vagy barnakék és sötétzöld árnyalatokban sötétleni a többi kisebb dombok s halk magaslatok fölött: az kénytelen volt bevallani, hogy ennél kedvesebb s áldottabb vidéket aligha látott széles e hazában. Nincs is e honnak lakója, ki több szeretettel csüggne saját szülőföldén, mint a borsodi, ki szűkebb értelemben vett „kis hazájáról" mindig a legbensőbb kegyelet, háladatosság, sőt méltó büszkeség érzetével emlékezik. Különösen meglepő az ellentét és változatosság annak, ki az alföld elláthatlan síkjairól vagy túl a Tiszáról jő Borsodba smárMiskolezon túl alig félórányi kocsizás után Diósgyőrnél vagy Tapolczánál hirtelen olly vadregényes mély sziklavölgyek közé jut, hogy méltán a felső Vág, vagy Poprád közelébe képzelheti magát áthelyezve. Itt a nagy alföldi sík az ö végetlen búzaföldjeivel s tengeri erdőivel — a felföld legfestőibb hegyvidékével s sziklabérczeivel közvetlenül érintkezik, hol az álomszerű méla csöndet, melly az alföld elláthatlan lapályain honol, és a külső természetet szinte merev nyugalomra készti, a sziklákról lerohanó patakok zixgása s a vaspörölyök, öntödék és víz-