Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Vadászrajzok. Havas Sándortól - II. Beszterecz

BESZTERECZ. 35 ki a sok kopó elől s Csáki kutyája is hihetőleg- szeme elől vesztvén a vidrát, mellyel addig küzdött, e kopók után ment. Beküldtük embereinket, hogy üssék és turkálják a gazt; de a vidrának többé semmi nyoma; minden törekvéseik daczára sem bírták öt menhelyéből kizavarni. Megtekintvén a cseret széleit s a lékeket, nagy bámulásunkra azt vettük észre, hogy a befagyott tónak csak a nádas felöli oldalában volt egy kis viz, különben pedig az egész jég alatt üresség! A vidra tehát ezen jég alatti üregekben nyugodtan várhatta be a veszélyt s mi semmikép sem tudtunk neki ártani. Itt nincs tovább mit keresnünk, menjünk másfelé — mondám s más irányban indúltunk el. Csakhamar új nyomra akadtunk s a vidrát itt is az imént leirt módon üldöztük, de ezt is hasztalanúl. Nagy meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a vidrák lékjei mind be vannak fagyva, annak jeléül, hogy onnan eltakarodtak; mert különben ők halászó lékjeiket befagyni nem engedik hanem napjában többször felverik. Szegény halak is pórúl jártak az idén! Hol csak egy kis locsogó mutatkozott, seregestől tódúltak oda a viz színére s ott lézengtek egész alélt állapotban. Embereink puszta kézzel szedtek ki annyit, mennyi nekik tetszett; a réti sasok, varjúk, sőt — mi téli időben hallatlan dolog — még a vasfejű gémek is, egész kényelemmel fogdosták ki a halakat s a kopók is illy félig döglött hallal laktak jól, melly a kevés és sürü üledékü vizben tovább élni nem tudott. Társaink nagy része, midőn hosszú keresés után sem akadtunk új nyomra, türelmét veszté s midőn a falun áthajtattunk, észrevétlenül elmaradozott a meleg sutnál. Négyen azonban, néhány lápmetszővel s fejszével ellátott ember és a lankadatlan Csáki kíséretében, a besztereczi vár *) környékére, Ticczére s Hajnal erére mentünk, Jionnan Csákinak 18 vidrája került. Utunkban mindenütt számtalan vidranyom s felvágott tömlők tárták bennünk ébren a reményt, hogy mi is hozunk haza vidrát. Minél leebb mentünk a Hajnal erén, annál sértetlenebb volt a hó és a sok vidranyom úgy látszott, mintha megannyi gömbölyű sulykot húztak volna végig a havon. A vidrászkutya egy partoldalban hirtelen megáll előttünk s merőn hallgatódzik. Mi is azonnal mcgállottunk, nesztelenül figyelve a kutyára, mellynek működését igazán öröm volt nézni. Első jobb lábát vizslaként felemelvén, mozdulatlanúl szegezé füleit és szemeit a töm*) E néven nevezik az ottaniak a jelenleg is fenálló s a lápok közt észrevétlenül lappangó földerődöt, melly hajdan vár & a hagyomány szerint Zólyominak, egykor e vidéken is nagy birtokú főúrnak, titkos kéj- és menhelye volt. 3*