Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Vadászrajzok - IV. Procopius Zsigmond: Vadászrész

VADÁSZRÉSZ, 375 S illyen a kemenczei hegyláncz. A Cserhátnak, illetőleg a Mátrának nyugat felé elnyúló végcsoportját képezvén, Magasfa nevü legmagasabb csúcsával épen annyira emelkedik ki a környezetből, hogy az azt először megpillantó okvetlen nagy hegységnek fogja mondani; tetői azonban még sem nyúlnak annyira a felhők közé, hogy a légkörnek növényzetben már szegény vonalát érve el, kopársággal vádoltathatnának. Sőt a legmagasabb csúcsig érő lombdús erdeinek tövér és élénk növényzete, tündéri világításban ragyogó völgynyílásai sötét árnyú hasadékokkal szegélyezve, csergő patakokkal hasított virághimes pázsita , hol a csermely partjain tekintélyes juharfák állanak, maradványai az itt egykor dúsan tenyészett juharcsaládnak; berkeinek minden kopár folt nélküli haragos zöld öltönye: mindezek összevéve varázsolják a kemenczei hegységet olly széppé. Őzekre vadásztam itt több év előtt. Diana épen nem kedvezett, a mennyiben csak egyszer lőhettem s akkor is olly sűrűségbe, hogy máig sem tudom mire, annál kevésbé, miután ugyanezen hajtásban őz, róka, sőt a vadászlegények állítása szerint még farkas is volt, mellyre — bár siker nélkül, lőttek is. E nap utolsó hajtásában azonban még is esett egy őz, minek én azért örültem leginkább, mert így a régóta dicsérni hallott, de soha nem ízlelt vadászrész (Jágerrecht) éldeletéhez reményem lehetett. De nem is sajnáltuk a fáradságot — s minthogy a nyughelyeink elkészítésével foglalkozó embereink távolróli kiáltásainkat csak későn hallották meg, az elejtett vadat mi magunk egy gyenge sudár bükkfából rögtönözött rúdon, felváltva vállainkon nem csekély magasságból czipeltük le. Nem lehet tagadni, hogy az illyes expeditiók kissé fárasztók; de a társaság víg tréfái közt s azzal bíztatva egymást, hogy üresen menni le — ha nem is vállainknak, de szivünknek még nehezebben esnék, könyült a teher s kivált midőn embereink végre még is elénk jövet a jó nehéz súly alól felmentettek, csakhamar feledve lön minden fáradalom. Mire a már továbbad sík völgy ölébe lejutottunk, a nap épen nyugvóban volt s a keskeny völgyben mintegy öszpontosítva utolsó sugarait, a környezetet rezgő aranyos páráival szűrte át. Az óriási bükk, melly körül nyolczan helyeztük el fegyvereinket, volt a fő ha. diszállás. Alatta, fris lombból készült s köpenyeinkkel bevont nyughelyeinket az oldalt elfolyó patak nedve ellen gally és lombból ügyesen font zöld olaszfalak védték ; lábainknál az augustusi éjjeken már nélkűlözhetlen s hajnalig szítandó tüzmáglya lobogott, melly mellett a baráVADÁ8ZRAJZOK. 25 I