Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor: Erdélyi vadászatok és vadak (Nagyobb munka töredékei)

304 ERDÉLYI VADÁSZATOK II. Másfél százados véres küzdelmei után bekövetkezett Erdélynek ama szerencsétlen alvó korszaka, midőn a nemzet szelleme, mintha má­konnyal hintetett volna be, bágyasztó hosszú álomba merült. Az álom káros eredményei mind maiglan felismerhetők. E korban egyszerre min­den megváltozott. A tűzről pattant erélyes nemzet minden rétegébe be­csúsztak az álmosság rendes kisérői: az elpuhultság és férfiatlanság. Ott függött a nemes ház zöld fogasain a porral s pókhálóval fedett rozs­daette kard, pisztoly, puska, dárda, handzsár; nagyobb része haszonve­hetlen állapotban, birtokosuk pedig alattok a kereveten ásítozva. A bá­gyadt magyar már virgoncz lovat megülni s bár időtöltésből vadász­gatni is restelt. Ez alvó korban, a mult század derekán, egy erdélyi aristocratát látunk mint kiváló jelenetet. Báró Bánffy Farkas királyi táblai elnök (t 1761 apr. 8) kora gyöngeségein felül emelkedve, meleg hazafi han­gon ébresztgette az elpuhúlt sarjadékot. Jól tudá, hogy könnyebb az elaltatás mint a felébresztés: azért nemes czélja kivitelére nagy­ban szervezett időtöltéseket használt fel. A királyi táblai szünnapokon rendesen Vásárhelyről Nagyfalu vagy Kávás falusi jószágaira utazott. Utazása nagyszerű volt, mert 50—60 táblai irnok, lövészek, peczérek, kopó- s agárfalkák kíséretében indult meg. S jóllehet imént említett jó­szágai Vásárhelytől három napi járásra feküdtek, még is három hétig tartott utazása. Ifjúságomban gyakran hallottam az öregebbektől beszél­getni, hogy nem volt vad vagy szárnyas állat, mit báró Bánffy illyen útjában egybe ne lőtt volna. A kis karaván künn a szabadban tanyázott. A főnök czifra tábori sátor alatt puhára készített bölénybőrökön; az írnokok pedig, az ország nevezetesebb családjainak sarjadékai, a sátor körül tűz mellett gyepen háltak. Este a mezei tanyán magasan lobogó tüzvilág körül Zentelki barna hangászai, két hegedűs, egy brúgó, tárogató és czimbalmos, meg­lehetős zajjal ráhuzák. Az első nemzeti tánczot Bánffy lejté magára méltóságos rátartással. Végezvén, a fiatalság rúgta a heves nemzetit; a tánczból semmi ürügy alatt sem volt szabad valakinek magát kivonni. Másnap útjokat tovább folytaták. Minden útjokba eső erdőt, czi­hert, bokrot, bozótot felvertek. Az ifjak sebes futó paripáikon szágul­dottak a vad után árkon bokron keresztül; mi által a bukások vesze­delmoivel szemközt nézve, megbátorodtak s izmaik megerősödtek. Pi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom