Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Vadászrajzok. Havas Sándortól - I. A Nyír- és a Rétköz

A RÉTKÖZ. 15 esik minél több vérrel csillapítani, bizony nem érdemli, hogy kíméljük ! 0, kinek természete ugyanazonos a végetlen öldökléssel, kinek minden lépése és mozdulata egyegy kegyetlen kártétel, melly egész élete folytán semmi legkisebb hasznot sem hajt s halálakor is vajmi soványul fizet bőrével s nem is annak, kinek legtöbb kárt tett vala, hanem annak, ki a nyiri zsidónak jól megfizet érette: pusztuljon minél előbb vadásztereinkről örökre. Hány farkast ejtenek el évenkint a szabolcsiak, körülbelül hány darabot tehetni föl rendes állománykép az egész megyében ? fájdalom nem tudom, még csak megközelítőleg sem, egész bizonyossággal megmondani. Még mi igen távol állunk a külföldi vadászoknak azon dicséretes pontosságától, hogy minden elejtett vadról jegyzéket vezessünk. Legrendesebb uradalmi vadásztéreinken is hiányzik illyes idényjegyzék, minthogy az eddigi gondatlanság, rendetlenség s vadásztörvénykivüli állapotban nem is lehet e részbeni pontosságot követelni. Mióta Verseny és Vadászlapunk van, csak előbb jutunk egyegy farkasnecrolog tudomására, kivált, ha urvadász volt az elejtő, ki azt számunkra megírni nem rösteli. Azonban mégis legtöbb adattal szolgálhatnának e részben a hatóságok, kiknél legalább a szegényebb sorsbeliek a vadbér elnyeréséért magukat mégis jelenteni szokták ; úgy hiszem, hogy sok megyében, és Szabolcsban is, az illy tudósítás olly nagy s e mellett hiteles számokat eredményezne, mellyeken egész vadászközönségünk méltán elcsodálkoznék. És összehasonlítván az öszszes eredményt a többi civilizált országokéval, mulhatlanúl kiderülne, hogy Orosz és Lengyelhont kivéve, nálunk még legtöbb farkas tanyáz és kerül kézre. Véleményem szerint, nem követek el semmi túlságot, ha azt állítom, hogy a Szabolcsban évenkint elejtett farkasok számát, azokkal együtt, miket a künn lakó emberek apró kölyök korukban az alomról fölszednek, tizre-tizenötre bátran tehetni, mi legalább is kétszer akkora állományra mutat. A hajdankori Palaestinának egyik tartományát a benne tartózkodott rókák sokaságáról rókák tőidének (Terra Saul) hívták (Sam. 13. 17.) sőt még a Sión hegye, az igaz hivők eme szentélye is, a szentírás szerint tele volt rókával. Ha kedves hazánk egyes megyéit az ott tanyázó vadak szerint akarnók elnevezni, úgy Szabolcsot méltán rókaföldnek kellene hívnunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a r ó k a e hazánkbeli második, vagy ha a hiúzt előbbre akarjuk tenni, harmadik dúlófaj, a Nyírben különösen elszaporodott volna, mert kevéssé vadásszák; ha-