Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Egy róka emlékiratai (Rajzzal) Közli Bérczy Károly

EMLÉKIRATAI. 175 egyenes ivadéka azon dédősömnek, ki az álarczot — az üres koponyában velőt nem találva — megvetéssel dobta félre. De, ah! és óh! és hajh! feleim, fajom, rokonaim, távol legyetek ti attól, hogy rousseaui nevem halhatlan dicsőségét tőlem irigyeljétek! Ha ösztönszerű bizalmatlanságtoknál fogva szavaimnak hitelt nem adnátok, olvassátok meg csak kétlábú iróco llegáim verseit, mellyekben vajmi szépen van elmondva, hogy az irói dicsőség egy élet boldogságának az ára s hogy a szív vérébe mártott tollból folynak a még századok multán is élendő betűk! Avagy rontanám-e én most termetemet e betűkkel, ha borongó holdtalan éjeken a dunakeszi vagy fóti szélső házak aprómarháit lephetném meg szívélyes látogatásommal, vagy ha téli palotám kényelmei közt, jó öreg rókánémmal társalogva űzhetném el a hosszú est unalmait ; — míg most e tyuktalan magányos szigeten, második Robinzonként, fajomtól elzárva, lerántott csirke helyett vakanddal és sündisznóval sőt ezek hiányában az utált varjú húsával kell tengetnem napjaimat ! S hátha még — borzadok reá gondolni — a Duna nem talál e télen beállani s én a jég hátán vissza nem térhetek a libák és kácsák hónába? Itt lepjen-e meg a tavasz első enyhébb lehellete, midőn az érzelmes rókaszív holdfényes éjeken keresi s találja fel ideálját, ide halljam-e a túlpartról boldogabb társaim édes ömlengését s talán egyik ősöm ama philosophiáját kövessem, melly szerint úgy is savanyú volt neki a szőlő ? Nem, e tant nem követem; akkor eredeti volt az eszme, de azóta kétlábú tollatlan ellenségeim fajom sok más elvével együtt elsajátíták azt — s én legalább e részben őszinte róka akarok lenni és előre kijelentem, hogy ha a tavasz e szigetbörtönben talál, honvágyam és szerelmi bánatom öngyilkossá teend s akkor revanche-ot vehetnek rajtam a varjak. Illy kétségbeesett hangulatban irom e sorokat, hogy a késő kor — öngyilkosságom esetére — tudhassa azon róka sorsát, ki addig élt, a meddig akart. S most, tudván az okot, melly iróvá tőn, akad-e még irigye nevem halhatlanságának? I. Viszontagságos életem történetét annak megírásával kezdem, miként jutottam e robinzoni állapotra.