Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Vadászrajzok. Havas Sándortól - I. A Nyír- és a Rétköz

8 A NYÍR ÉS való földek szélei és mesgyéí továbbá óriási nagyságú napraforgóval vannak körülültetve. Akárhányszor láttam két öles napraforgót, mellynek szára karvastag, tányérja pedig olly nagy volt mint egy ekekerék. A sok dohányvirág és az érett magú napraforgónak olajszurkos kipárolgása , meg a pórékra fűzött erjedő dohány igen sajátszerű s épen nem kellemetlen illattal töltik el a léget. E napraforgó ültetvények külsőleg élénkítik a tájt, az alantabb növényeket a napnak forró hevétől óvják, jó asztali és égetni való olajat adnak, száraiból a szegény ember házi kis kertje körül kerítést csinál, vagy tüzel velők, de vadászatkor nem egyszer boszankodtam ezen különben hasznos növényre, mert a nagy lecsüggő virágtányérok és a buja levélzet egészen eltakarják a kilátást, a vastag tömör maghéjazat felfogja a legerősebb göböt is, s a vad, ha egyszer ezen két vagy legalább is másfél Ölnyi eleven falon átcsapott, az napon a vadász elől alkalmasint elveszett. Rendezett erdők is vannak hála Isten még bőven; Nyírbátor körül gr. Károlyi, Nyirbélteken gr. DessewíFy, Baktán gr. Degenfeld, Ofejértón és Gyulajon gr. Majláth, Mándokon gr. Forgách birtokában és számos más helyeken nagyobb és kisebb kiterjedésben. Csak hogy a kisebb birtokosok erdei a gondatlan vagy szorult gazdálkodás, vagy a bérlőnek lelketlen kezelése alatt mindinkább pusztulnak; — maga a 90 egynehány szeszfőző roppant sok fát emészt és évenkint igen sok erdőt irtanak a nélkül, hogy az elpusztított téreknek utánültetése — vagy más okszerűbb használatáról gondoskodva volna. Gyakran midőn domb tetején állottam, honnan a táj messzebbre belátható volt — mert megvallom vadászatkor hacsak lehet, mindig a vidéken uralkodó magaslatokat keresem , nem csupán a vadásztérnek könnyebb belátása, hanem a tájnak szemlélete és tanulmányozása kedveért is— addig míg a kopó meg nem vakkant, bő alkalmam volt visszatekinteni a múltba és a jelennek romjaiból kinézni a gyönyörű vadásztéreket, mellyek hajdan Szabolcsmegyében létezhettek. Mert az egész megye hajdan egy szakadatlan roppant nagy erdőség volt, melly a Tisza balpartjától egész az alföld nagy síkjáig terjeszkedett s mit csak itt-ott szakita félbe egy-egy irtvány vagy liget, vagy a fenekekre dúsan leszivárgott állóvíz. Mindezen most jobbára kopasz magaslatokon és hajlásokon, hol most nyomorú házcsoportot látunk, vagy hol egy-egy pálinkaház — az úgynevezett polgárisodásnak eme méreggyárai iszonyú piszkot s kiállhatlan bűzt árasztanak maguk körül — még csak nemrég gyönyörű nyir, tölgy, bükk és gyertyánerdők állottak; a bokros ligetek között