Betléri vadászatok , kivonat a "Rozsnyói Hiradó"-ból 1879-1904. Rozsnyó [Rožňava] , Görbics, 1908. / Sz.Zs. 1408

r R. H. 1885. 17, sz. Ritka vadász. Andrássy Géza gróf, ki e héten a betléri kastélyban időzött, fáradhatatlan vadászszenvedélylyel cserkészte át az uradalmi erdősé­geket, nap-nap mellett hozván haza magával az őz állomány legkifejlettebb bakjait; hajnalban a hegytetőkön nyirfajd lesben állott, s mindjárt az első napon egy szépen kifejlett kakast teritett le, onnan aztán cserkészve jött le. A legeredetibb e vadászatoknál az, hogy a gróf a cserkészetekre senkit sem vitt magával a vadászszemélyzet közül, nehogy a vadat előle elriasszák, s ennek folytán egy 22—24 kilos bakot gyakran egy óra járásnyiról is saját vállain vitte le a legközelebbi erdővéd lakásáig. R. H. 1885. 18. sz. Vadászat. Andrássy Géza gróf a mult hét utolsó napjaiban a rédovai hegyekbe is felment süketfajd vadászatra, s e fáradtságos expeditiónak egy süketfajd és egy nyirfajdkakas elejtése lett az eredménye. Tudósítónk — ki szintén részt vett a kirándulásban — nem győzi magasztalni a rédovai hegy­tetőknek süketfajdbani bőségét. A fiatal gróf ezúttal nem vadászat, hanem az állomány megállapítása céljából rándult ki oda, s ugy tapasztalta, hogy a fajdok dörögnek ugyan már, de a tulajdonképeni vadászidény még be nem követ­kezett, mert a hegytetőt még hasig érő hó borítja, a melyben a járás-kelés és a vadaknak észrevétlen megközelítése csaknem lehetetlen. A gróf két éjjet töltött kint a hegytetőkön, a hómezők mellett ütvén fel amerikai vadászsátorát, mely azonban kissé szellősnek bizonyult ebben a hideg regióban. Innen a kirándulók a hegy túlsó oldalára vonultak, a hol Andrássy Gyula grófnak van egy újonnan épitett vadászlaka. R. H. 1885. 19. szám. Vadászat. A betléri uradalom erdőségeiben a mult héten őzbakra cser­késztek : Andrássy Géza, Széchenyi Géza és Szapáry Péter grófok, s dacára a nagyobbára kellemetlen esős időjárásnak, 9 kifejlett szép bakot és 2 vad­disznót ejtettek zsákmányul. És pedig Andrássy Géza gróf lőtt 5 bakot és 1 vaddisznót, Széchenyi Géza gróf 1 bakot és 1 vaddisznót, Szapáry Péter gróf 2 bakot. R. H. 1885. 28. sz. Andrássy Gyula gróf Gömörben. Andrássy Gyula gróf e hét elején érkezett meg nejével Kendeffy Katinka grófnővel a betléri kastélyba, bátyja Andrássy Manó gróf meglátogatására. Üdvözöljük a család ősi fészkében, hazánknak s korunknak kiváló férfiát, a kinek — itt töltött ifjú kora óta — vajmi ritkán van alkalma megyénket jelenlétével megörvendeztetni! Isten hozta őt ide, szivünkből kívánjuk ! 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom