Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Utolsó találkozás

90. s az elesett hős lenszőke hajának egy véres tincse oda volt tapadva. Megilletődve vittem le ezt a klenódiumot, hogy háborús emlékeim közé tehessem, de hát a sors másként határozott. A' sziklákon látni lehetett a tüzérségi előkészítéá sűrű nyomait, a rozsdásodó srapnell repeszdarabok minden lépten-nyomon hevertek. A dolgok ilyen állása mellett a régi, nyugalmas bőgőhelyek helyett a havasok alján pró-; bálkoztunk szarvassal összejönni, mert a terület alacsonyabb fekvésű részein a hadianyagot öszszegyüjtő osztagok dolgoztak. Nem volt a nagykiterjedésű rengetegnek olyan része, ahol valami, a háborúra emlékeztető tárgy, építmény vagy szerelvény ne lett volna. Cserkészutaink kiszélesítve, a fákon a tábori telefon hajtűvékonyságú kábelvezetéke, egy-egy alkalmasabb ponton tüzérségi megfigyelő állás, telefonfülkével és az obligát földalatti pincével a repülőtámadás ellen, a telefon helyén még ott volt az országhatárt ábrázoló hegycsúcsok vázrajza a magassági pontokkal, persze a gunyhó hátterét itt is ai jó moseli és más pecsenyeborok üres flaskáinak halmaza borította annak megerősítéséül, hogy „in vino Veritas". Én bizony nem sajnáltam tőlük. A Zánoga havas alatt egy ilyen elhagyott megfigyelőállásra mentem fel, ahol a kihallgatást végző rutén több helyről jelentett erősebbhangú bikát. A jó ember vagy tíz napja tanyázott e házikóban, miért is ki lett adva neki a parancsolat, hogy a fekvőhelyre friss fenyőága-