Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Utolsó találkozás

86. az új állomási vendéglőben. Bezzeg 1918-ban örültünk, ha kétszeri vagy háromszori átszállással és ülőhely szerzésével eljuthattunk olyan helyre, mint Kőrösmező, amely a világháború tartama alatt kétízben is volt hadszíntér. Az utazás keserveit nem akarom részletezni, mert kijutott abból bőségesen. Űjhelyben protekció ellenére is meg kellett a Királyháza felé menő vonatot a szó legszorosabb értelmében rohamozni, amely haditervemben segítőtársaim voltak B. M. és Szt. G. grófok, régi vadászpajtásaim, akik szintén Máramarosba mentek szarvasbőgésre. Egy félszakaszban, teljes sötétségben, tengernyi cók-mókkal valahogy elhelyezkedtünk, míg odakint a folyosón boxpárbajt vívott lágerünk biztosításáért M. barátom angol lordküllemű, régi, hű komornyikja. Egy rosszul eltöltött éjszaka után, amihez hozzájárult a „sötétben bujkáló forradalmár", a keleti végek háziállatja, a poloska is, alig vártuk a hajnal pirkadását, hogy legalább a korai reggelizéssel, mosakodással leküzdjük az álmatlan éjjel rossz emlékét. Két társam közül az egyik Visón, a másik Terebesfehérpatakon szállt le, kölcsönös „Waidmannsheil" kívánások mellett, végre én is megérkeztem Kőrösmezőre. Hogy nézett ki ez a szép vidék? A pályaudvar épülete leégve, improvizált deszkafedélzettel, az összes helyiségek, vendéglő, hivatalok szükségbarakokban elhelyezve. Erősen látszott, hogy itt a mosko, jobban mondva a kozákok keze működött. ! i | í