Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Második találkozás

83 megfeszített idegekkel figyelem a bokrot, egyszerre megszólal Joskó lialk, remegő hangja: — Istenem, milyen bikát. Látcsövemmel kétségbeesetten nézem végig a hegyoldalt, de nem birom a szarvast meglátni. — Hát hol a ^szarvas? — Hát bokornál — mondta Joskó. Erre én újra ,a patak partján levő bokrost kezdtem majdnem levélről-levélre átvizsgálni. — Nem látom sehol, — leheltem én is most már reszkető hangon — igazítsa puskámat abba az irányba. Joskó beigazítja, belenézek a céltávcsőbe, de a bikát nem tudom meglátni. — Nem látom —- mondtam teljes rezignációvhl. Joskó most már dühösen szólt reám: — Hát mit latja, ha bika nem latja. Mindez persze másodpercek alatt pergett le, mialatt az őszi alkony egyre jobban lepte el a hegyoldalt. Az én bikám is megunta a gyanús csendet, vagy pedig szimatot vehetett, mert pgyszerre csak egy nagy csörtetés, ugrás hallatszott alattunk mintegy nyolcvan lépésre, ahol három sarjános szagosberkenye íacska volt, ahová szarvasom teljesen nesztelenül odalopakodott, keresvén a hőn óhajtott szarvasüszőt s én majdnem őrjöngő fájdalommal láttam elugrani az én aránylag .kistestü, de annál hatalmasabb, vastag, fekete, végig gyöngyözött agancsú tavalyi 6'