Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Szarvasbőgés

74 kapáslövéshez. A harmadik golyóm ismét tompán ütött be, amire Joskó, mint szakértő, kimondta a szentenciát: „Jo meg volta lövés, mert fistelt az oldala". Tudniillik a sárréteget, mit fürdés közben szedett magára a bika, ütötte át a golyóm. Harmadik lövésem után a bika derékszögben irányt váltott és párhuzamosan velünk, beváltott a szálerdőbe. Reménykedve is, de meg aggódva is azon, hogy a tűzbe nem rogyott, mentünk az első lövés helyére, ahol bő, világos vért találtunk, a harmadik lövés helyén pedig ötkoronás nagyságú húspépet, mit a golyó kivágott, rohanása nyomán a növényzet kétoldalt véres volt. Ez hát jó előjel lett volna, mert a vérzés elég bő volt, de hát a bika beváltott a rengetegbe. A szokásos egyórai időt találgatások, reménykedések, majd aggodalmak közt töltöttük el, de sok időnk nem volt a várakozásra, hiszen az idő félőt felé járt s a leáldozó nap már a hegyek csúcsait csókdosta. Nekivágtunk a rengetegnek, hol már az alkony sötétje nehezítette meg a nyomozást, egyre kevesebb és kevesebb vér, végre vagy másfél kilométernyi hasztalan nyomozás után felhagytunk az napra a kutatással. Sötét est volt, amire szállásomra értem, a bizonytalanság nyugtalanító érzésével, ahonnan a revier vadászati gondozásával megbizott K. K. kedves barátomnak megtelefonáltam az esetet, kérve tanácsát és támogatását, hogy a bikám megkerüljön. Az utólérhetetlen kedvességű jó vadászpajtáö meg is tett mindent, két kutyával,