Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644
Az első őzbak
21 lanul hasaltam a már hideg őzemre, amikor is az egyik premontrei pap vadásztársunk — később kedves tanárom .— szabályszerűen felavatott, de a harmadik ütést kissé temperamentumosán szolgáltatta ki. Szégyenletemben, hogy megvertek, elpityeredtem, de édesapám a fülembe súgta, hogy nem illik egy vadásznak, aki már bakot lőtt, sirni. Lenyeltem tehát a könynyeket, jutalmul aztán megengedték, hogy az akkor divatba jött Lancaster-fegyverből célba lőhessek. Harminc lépésről bele is lőttem egy Pesti Naplóba az összes sörétet, amire nem kevésbbé voltam büszke. Ez volt az én első őzbakom története. * Harmadéve történt. Csonka-Magyarország egyik határszéli uradalmába voltam hivatalos. Déli tizenegy órakor még a hőmérő 17 fokot mutatott a zéró alatt; a rendkívüli hidegben teljesen tiszta, felhőtlen volt a szemhatár. A nagy hóban nehezen kapaszkodtunk föl a hegyaljai kies hegyláncolat egyik csúcsára, ahonnan festői látványt nyújtott a Beszkidek csoportja a távol kéklő máramarosi havasokkal, míg balra az abauji hegyeket szemléltem megilletődve. — Milyen hegyek azok ottan előttünk? — kérdém a kalauzoló főerdőmérnököt. — Azok a jászói hegyek — felelte.' — A jászói hegyek — szóltam. —'Istenem, ott lőttem negyven év előtt az első bakomat. — Tessék csak a hegygerincen keresztül-