Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A Magas-Tátrában

145 masabb barátainak, hogy uri portáját, amely egy vadászati muzeummal vetekedett, a vadászat után elkerüljük, meghíván bennünket szerényen „egy tányér levesre" (persze, hogy a „leves" mellett minden más földi jó is került az asztalra, arról .fölösleges megemlékeznem). Egy ilyen alkalomkor összeverődtünk János kománknál egy páran, mind vérbeli vadászok s a fehér asztal mellett feszült figyelemmel hallgattuk Worlitzky udvari gazdasági igazgató barátunk eszmefuttatását a háború! esélyeiről. Worlitzky egyike volt a legszenvedélyesebb, de egyúttal a legkorrektebb vadászoknak. Vele vadászni öröm volt. Nem volt oly áradozó a barátságban, mint a magyarok általában, de ha valaki iránt fölmelegdett, azt szerette, becsülte, azért tűzbe-vízbe ment volna. Mint vérbeli vadászok, mi is hamar összeszoktunk és szinte örömnap volt, ha együtt vadászhattunk. Worlitzky többek közt annak az óhajának adott kifejezést, hogy igen szeretné a mi magas Tátránkat megismerni és ha lehet, ott zergére vadászni. Mi sem természetesebb, hogy egy ilyen előkelő úriembernek diszkréten kifejezett óhaja teljesülésénél iparkodtam kézrejárni és rövidesen kieszközöltem az engedélyt részére, amit örömmel közöltem vele. Abban az évben hoszszú, enyhe őszünk vot, kétszeres örömet és szórakozást nyújtott a vadászat a szép időjárás mellett. Elhatároztuk tehát nagyhamar, , hogy hárman, úgymint Rajtsán, Worlitzky és én 10