Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Felvidéki kaland (I., II.)

123 udvarházaival s a láthatárt elzárta az akkor még nem restaurált Bajmóc várának két felkiáltójelként kimagasló tornya, mintha kiáltaná: „eddig és ne tovább!" Az én Jenő barátomat az én révemen hamar barátságukba fogadta a kedves uri família s a nemsokára feltálalt vacsora alatt megbeszéltük a két napra tervezett vadászai terveit; az előjelek szerint a vadászati kilátások jók voltak, mert a magas hó a „Ptácsnik"-ról leszorította a „feketéket", mint Laci bátyám hívta őket, az alacsonyabb területekre. Zúzmarás, csikorgó havas napra ébredtünk, a felkelő nap gyenge ereje küzdött a reggeli köddel, de előrelátható volt, hogy pompás téli napunk lesz. Bőséges reggeli után a szánkókra pakkolództunk és vigan siklottak ki a kameneci erdőrészhez, hol az uraság kipróbált hajtói várták az ellőttujjú kerülővel élükön. Sajátságos tapasztalatra jutottam vadászéletem során, ahány helyen ellőttujjú kerülőt vagy jágert találtam, ott mindig igen jó vadászaton vettem részt. így volt itten is, az én kedves Laci bátyámnál, kinek az előttem ismeretlen tót nyelvjárású diszpozícióit sűrű fejbólintással vette át a levett fövegü, baltákkal ellátott, borotvált ábrázatú, tipikus hajtósereg. A kiküldött nyomozónak jelentése biztató volt, mert a falut határoló „Ubocs" erdőrész vágásába váltott be egy konda disznó. Elsőnek vettük hát ezt a hajtást, mit máskor csupán nyúlhajtásnak szoktunk venni. A hajtók a pórázra fűzött ku-