Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Felvidéki kaland (I., II.)

122. vastag hólepel borította. Üt óra felé értünk Nagybélic végállomásra, ahol szánkók vártak ránk, bundákkal, lábzsákokkal színültig megrakva, amelyekbe belebújva, a vidáman csilingelő szánkóinkon elég gyorsan hagytuk el az útban levő falvakat. Már sötét este volt, amidőn megérkeztünk Nemeskosztolányba, az én kedves, boldogemlékű Kosztolányi László bátyámuram várkastélyába, ahol a szó szoros értelmében a „legmelegebb" fogadtatásban volt részünk. Nem hiába írtam feljebb, hogy várkastélyba, mert az egy XVI-ik századból megmaradt, négytornyos, vízárokkal is körülvett, bolthajtásos kastély volt, az egyik toronyajtó szemöldökkövén ott állott bevésve: „Anno Deni 1634"; bizony, sok szép és sok izgalmas napokat láthatott a Kosztolányi-had eme barátságos ősi tanyája, honnan a kuruc és iabanc idők során bizony olykor-olykor „cum gentibus" lóra iiltenek és nekirobogtak Bajmóc várának, amikor a vár pixidáriusai hathatósabban vagy érzékenyebben molesztálták a barsi és nyitravidéki nemes uraságokat. Ezt az Istentől jó termőfölddel, erdőkoszorúzta szép vidékkel megáldott részét országunknak sok uri família lakta. Kosztolánnyal szemközt ott volt a Tarnóczyak ősi fészke, Lelóc, sírboltjuk oda látszott a Kosztolányi-parkba, odébb a Rudnó völgye, a dombtetőn a Rudnay-család pallosjogát jelképező négyoszlopos, szomorú építménnyel, a vesztőhellyel, oldalt jobbra Nóvák, a Majthényiak, Rakovszkyak kastélyaival, ősi