Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A havasokon

108. riuma és késő ősszel a zergecserkészet Jiív a kultura falai és korlátai közül ki a szabad anyatermészetbe, szinte fogolynak érzem magamat a falak közt, s a nyugtalanságot a jóleső érzés váltja fel, amidőn módomban van valamerre elutazni. Megérkeztünk Kőrösmezőre, hol Kovássy Kálmán kedves jóbarátom fogadott minket az ő ismert úri vendégszeretetével és megtévén a hosszabb tartózkodáshoz szükséges intézkedések utolsóit, útnak eresztett minket a lazescsinai vadásztanyához. Sajnos, a szép nyári idő barátságtalan ködösre változott, a festői tájkép helyett csak a piszkos határközség éppen nem festői végnélküli házsorait mutathattam meg feleségemnek, /'mert a hegyek ormán sötét ködfelhő ült. Végre áthaladtunk a harminc méter magas kőlábon álló határhíd alatt és bent voltunk a csodaszép ősfenyvesben. Mintegy kétórai kocsizás után megérkeztünk a kozmescseki vadásztanyára, ahol Joskó, az én hű vadászkisérőm fogadott alázatos, széles mosolyával és az el nem hárítható kézcsókkal. — Csakhogy itt vagy, miltósagos, — szólt kebeléből feltörő sóhajtással. — Hát hogy állunk a szarvasokkal, lesz-e vadászszerencse? — kérdém. — Leszen, miltósagos, leszen, csak fel kell mennünk havasra. Ott lesz medvet is, olyan nagy csapa van neki, mint enyim sipka, — és máris mutatta levett sipkája körméretét. — Csak megvan neki igen rossz idő, aj jajj, —. fohászko-