Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A havasokon

106. került légyen az, mert hiszen az izgatja az embert a legjobban, amit elérhetetlennek, vagy legalább is nehezen megszerezhetőnek tart. Ez az ember természetében rejlik, mint Madách mondja: „Ember küzdj és bizva-bizzál!" Küzdöttem én is eleget, talán túlontúl sokat is odafent, amig az első golyóra érdemes agancsoshoz jutottam. Ennek az első bikámnak történetét akartam én megírni „Szarvasbőgés" cimii tárcám folytatásában. Azonban „iró tervez, szerkesztő végez", jobban mondva „kivégez", ő is kivégezte szigorú cenzori irónjával első tárcámnak azt a részét, amelynek összhangban kellett volna lennie a második tárcámmal. Mert hát a szerkesztő nagy zsarnok, sokszor kell alkalmazkodnunk az ő gondolatmenetükhöz. Így voltam én is, amikor az első tárcám megtilolt szövegét olvastam: „fordíts Gencsy", gondoltam magamban és megírtam a meg nem lőtt bikámnak a történetét. De mint udvarias ember, hogy az ismeretlen szép földim kívánságának is eleget tegyek, — és hogy megmutassam a lövésben való jártasságomat is — hát ez alkalommal mondom el az első kapitális szarvasom történetét, amelyik terítékre is került. Annyit beszéltem elragadtatásomban a máramarosi havasok utolérhetetlen szépségeiről, az idegnyugtató abszolút csendről, a magyar Svájc panorámájáról, hogy feleségem is elszánta magát az őszi kirándulásra. Minden aprólékos előkészület után szeptember huszonegyedikén,