Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

71 III. Elmúlt a második „abonoma" s a társulat megértette, hogy innen tovább kell vonulnia. A bizonytalanságba, a mely állandó, örökös. Az uj otthon is csak ideiglenes nekik, bárhova, bármerre forduljanak. Mizslay Ignácz összeszámolt s kiosztott fejenként egy-egy embernek tizenöt forintot. Ránki foghegyró'l mondta : minthogy harmincz forint az adósságom s azzal is négy helyre tartozom, tehát hogy egyik hitelezó'm se panaszkodhasson a másikra, egynek sem fizetek. Szokondi vitte a társulat valamennyi irásos ügyét-baját. Gyönyörű stílusa volt s ha kellett, versben is meg tudta írni a színlapot. Onnan, a hova készültek, megjött a várt válasz. Szívesen látják a társulatot, de csak természetben való kielégítésre van kilátás. Tojást, lisztet, oldalast, szalonnát, egy-két üveg bort megszavaz a publikum egynehány estére. Pákozdynak volt egy nagy táskája, abba gyűjtötte az idó'szaki elemózsiát, a mit szűkebb napokra rendszerint el szokott teszegetni. Most ez a táska nagyon lapos volt. — Bánja a szösz, — mondta a vén színész, — induljunk, igazgató! Ha megunnak bennünket, majd tovább fuvaroznak. Ekkor már teljes volt a társulat bizalma Szokondi iránt. Már befogadták, a magokénak nézték. Meg is becsülték az esze miatt, de azt is tudták s magok közt megegyeztek benne, hogy