Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

67 Az igazi lámpaláz is ilyen. Nem lehet gyógyí» tani. — No bizony, mintha mi nem úgy kezdtük volna . . . — Tagadom, — vágott közbe Csuja, — én az elsó' perczben szembe kaczagtam a közönséget. — Tudom, mert ott voltam, — mondta az igazgató, — mindnyájan azt hittük, hogy kuko» rikolsz, úgy jött a hang trémázó torkodból. — Ha csak kukorikol, az jó. De a mikor tö= kéletesen befagy és megnémúl! Nem minden lámpaláz veszedelmes. Le lehet róla szokni. De van, a melyik megfogja az embert, mint a kísér» tet; ránehezedik a szívére, beleharap a nyelvébe, elkezdi fojtogatni, hogy belekékül a nyomorúlt és meg sem tud mukkanni. Szokondi sem tudta, hogy mit csinál, a mikor feljajdúlt. Éppen ekkor lépett be Szokondi. Dalolt. Kel» lemes bariton hangja volt s meglehetősen köny» nyedén bánt vele. Kujtor, a szereló', tapsolt. Bravó, gyerek, bravó! Ezennel beveszlek a há= zaló kvartettbe. A baritonunk rekedt, pedig hol» nap nevenapja van a járásbírónak. Ma este sze= renádott kell neki adnunk. Szokondi szívesen vállalkozott. A „kvartett" összeállott s megtartotta a próbát. Leghatáso» sabbnak ígérkezett a „Levelek hullása" czímű románcz, a melyben eló'ször a tenorista viszi a vezérhangot, de aztán átadja a baritonistának. Mind a kettó' három egész taktus „szólót" éne» kel, a mikor rá kerül a sor. Meglepó'en jól ment a próba. Szokondi úgy» 5*