Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

53 közé vág; már fent volt a bakon. De a betyár észrevette s jót húzott az öreg emberre a karikásával. Leütöm kendet, hogyha mozdul! — Én pedig keresztül lőlek, hogyha mozdúlsz! — hangzott e pillanatban az asszony éles hangja. Már nem volt félelem benne. Már visszatért a bátorsága. Tudta, hogy itt most csak az elszántság mentheti meg. Ha nem győzte.volna meg a véletlen arról, hogy ártatlan az ura, talán nem tudott volna elég erős lenni. Talán babonára hajló lelkével még a végzet ujját látta volna abban, hogy a boszúálló betyár hatalmába kerül, s nem védekezett volna. De így, a mikor igaz, hű ura várja otthon, várja már régóta, reszketve, aggódva?!... Száz Borsa Józsival is szembe mert volna szállni, csakhogy mielőbb eljuthasson az ura ölelő karja közé. A betyár kaczagott. Nem látta a sötétben a revolvert, nem hitt a fenyegetésnek. — Szemet szemért, nagysága ; — üvöltötte, — az Isten se menti meg most Borsa Józsitól, tudja-e?! Kinyújtotta a karját az asszony felé. Egy lövés dördült el s a betyár ingadozva hőkölt vissza. Petrás a lovak közé vágott; a tüzes félvérek szinte ragadták a könnyű bricskát az úton, a mely fehéres csíkként látszott az éjszakában. A tanyáig meg sem állottak aztán. Sújtó Endre rémülten ragadta meg a kapu-