Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

41 a Fütykös lova nyerített, mintha búcsúzott volna. A szegénylegény, a feloszlott betyár«banda vezetője, mélázva hallgatta, hogy felel a távolodó pajtásnak az ő éjszülte lova, Holló. V. A pusztán nem volt már idegen hang. Csak olyan különös, hirtelen támadó, rögtön elhaló neszek, a mik ijesztőnek tetszhetnek annak, a ki nem szokott hozzájok. Hol egy helyét vál= toztató bíbicz jajdúlt fel keserves sikoltással; hol a magasban vonuló éjjeli gémek hívogatták egymást recsegő, rekedt hangon. Azután elné= múlt megint a környék s csak a nádas sóhaj« tozott, mintha szomorúan venne lélekzetet. A kishalmi kaszáló felől éles kattogással jött errefelé valami szekérféle; nagyokat döczczent a marhajárás hepehupáin; a kocsis a szenteket emlegetve biztatta lovait, a melyek helyenként lesüppedtek a sárba, minthogy késő este volt s nem lehetett már látni az amúgy is csak gyér keréknyommal mutatkozó útat. Borsa Józsi lova fülelt; még a szúnyogot se csápolta le magáról egy kis ideig. Nagyot röhin= tett azután. Azt meghallották a sárban dagasztó lovak s ösztönszerűleg nyerítettek; jelt adtak magokról a nagy elhagyatottságban. A betyár mintha emberszót, hívó kiáltást is hallott volna. Elindúlt arra, a merről a szokat« lan zaj hangzott.