Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

18 hon, akkor érzem. Tudom, hogy ez a Leó is csak arra való. Nem is szeretem most már. Ki* mentem ma az akáczok alá, a mező' felé, utánam futott Kamocsáné, holtra ijedve sürgetett, hogy csak siessek vissza; azt mondta, hogy maga akarja így. Már arra gondoltam, hogy félt vala* kitől; de ugyan kitől, mikor itt senki sincsen? Ugy élünk, mintha Robinzon szigetén volnánk. Ember nem jár hozzánk; magunk vagyunk. — S ez nem tetszik magának? Valamicske búsongás volt a Sújtó hangjában ; Ella megértette s tiltakozott. — Dehogy nem, hisz éppen ezért imádom ezt a pusztát; azért vágytam ide, mert sejtettem, hogy így lesz. De szabadságot akartam; igazit, korlátlant! És ime, rab vagyok. Maga tesz azzá engem, maga ! Izgatottan, szemrehányólag panaszkodott. Ko= nokúl ragaszkodott ahhoz a gondolathoz, a mely annyira borzasztónak tetszett nekik. Szenvedé* lyesen ismételte : — Kitol félt? De ugyan kitol félthet? Endre elkomolyodott. Fölemelte a fejét, úgy felelt : — Csakugyan féltem valakitől. Az asszony elhalványodott. Megrémült attól, hogy ennyire megsértheti az ura. Ha így van, mi lesz akkor ? Akkor mindennek vége ! Akkor nem lehetnek egymásnak többé, a kik eddig voltak. Most már igazán tudnia kell mindent, az utolsó betűig. — Beszéljen, kérem, — mondta hidegen, kö=