Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

14 sem volt, hogy úgy mutassa, 'mintha tartana valamitől. Kamocsáné a szép nyári éjjeleket nyitott ablaknál szundította át, sőt egyszer azt is észre vette Ella, hogy a hízásra hajló derék nő kint vetett ágyat magának a tornáczon egy széles gyékénydivánon, a hol legfeljebb a szúnyogok bántották. Még az ura is úgy jött-ment a legnagyobb könnyűséggel, akár éjszaka is; a revolvert olyankor sohse vitte magával, ha nem együtt indult el a feleségével. Nyilvánvaló, hogy őt féltik itt, csakis őt, mást senkit. Egyszer, hogy az ura távollétében unatkozott s végigment az akáczsoron : Kamocsáné lelkendezve futott utána, pedig Leó akkor is ott volt. A kulcsárné kikelt arczából látszott, hogy szörnyen meg van ijedve s attól tart, hogy kikap. — De mit gondol, édes jó nagysága, — förmedt Ellára aggódó riadozással; — jaj, ha megtudja a nagyságos úr 1 jaj szegény fejemnek ! Ellát indulatba hozta ez az érthetetlen rémület, a miatt, hogy még nappali időben egy kis sétát mert tenni, túl a tanyán. — Mi baja, jó asszony? mitől fél annyira? hisz nem vagyok én sem gyermek, sem rab. Ugy gondolom, oda mehetek, a hová nekem tetszik. Ha őriző, védelmező kell, itt van Leó. — Jaj, lelkem nagyságám, igaza van ; de mikor az úr nekem azt parancsolta . . . jaj-jaj ! ne tessen haragudni, én csak engedelmeskedem a nagyságos urunknak . . . — Mit parancsolt magának? mondja rögtön! Harag volt a hangjában, de mindjárt mérsé-