Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

11 Felséges volt ezt nézni, sokáig, némán, elme-* rengve, üdvösséges álmodozással. De ha Ella hirtelen az urára tekintett ilyen= kor, többnyire azt látta, hogy Endre nem mélá= zik, nem vesz bele tekintetével a susogó ha= bókba, hanem homlokát összeránczolva nézeget köröskörül, fígyeló' arczczal, folyvást éberen, mint a pusztai sas. — Mi van ott? kérdezte az asszony s kiván= csian kezdte vizsgálni ó' is a rónaságot. — Semmi, szivem. De már én ilyen vagyok. Résen szeretek lenni. — Szükség van arra ? kíváncsiskodott Ella, alig rejtett meglepetéssel. — Szükség nincs ; de lehet. Látod, szivecském, a meddig elröpül innen a tekinteted, embert sehol sem látsz. Magunk vagyunk. — Félni kell itt? volt az ujabb, kissé szorongó kérdés. — Én mellettem soha, szólt Sújtó nyugodtan. Nem vagyunk ám egészen elhagyatva, tette hozzá s egy revolvert vett ki a zsebébó'l, de mindjárt visszatette. Ella hallgatott. Csudálkozva nézte az urát. Kis szünet múlva megjegyezte : — Ha olyasmit hord magával, az rossz jel; akkor mégis lehet félni. — A közmondás is azt tartja szivem, hogy jobb félni, mint megijedni. De te semmitó'l se tarts, csak nekem fogadj szót mindig. — Szót fogadok, felelt az asszonyka mély ó'szinteséggel. S magában azt gondolta: — Bizo=