Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Fekete vér

135 A csendbiztos egy kicsit doktor is volt. Megvizsgálta a sebesülteket. — Ennek két heti pihenés kell, szólt Antira mutatva. Akkorra kutyabaja sem lesz. — Ennek sincs nagy baja, csak a torka véres, folytatta a komám a szentencziázást, Komorhoz fordulva. Addig bizonyosan megél, a míg én kiveszem belőle, a mit nem szabad neki a másvilágra vinni. A többi nem nagyon érdekes. Mindnyájan meggyógyultunk, még Komor Józsi is. Őt börtönbe csukták, de a fekete vére ott sem hagyta nyugton. Egyszer meg akart szökni s már annyira volt, hogy leugrott a falról, de az őr észrevette s agyondurrantotta. Legalább nem az én lelkemen szárad a halála. így tudom én, hogy lyuk van a padláson, 5 ezért van behorpadva az a szépszavú kürtöm. Hallgassák csak! . . . A kürtszó megint meghasogatta a levegőt. Most itt szólt, egészen közel. Az egyik kerülő kopogtatás nélkül bukott be az ajtón. Tekintetes úr! instálom! megjött Brúgós! . . . Csakugyan egy hatalmas, lucskos kopó csörtetett be lihegve, tolakodva, egyenesen nekiment Radványnak, s ráugrált, miközben hízelgő nyefegést hallatott. — Brúgós te! Brúgós! ide gyere! hol jártál bitang? alávaló!... Hátha megevett vón' a farkas? Mars a sarokba, he! oda ni, Flótás mellé! — biztatta az erdész a kedves kutyáját.