Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Fekete vér

127 időt, mert most már tudtam, hogy el kell pusztulni ennek is, vagy én kerülök akasztófára. Már emeltem a puskámat, mintha egyik vállamról a másikra akarnám átdobni, a mikor belefujt Gero a kürtjébe, de csak egyszer. Észrevett valamit, abbanhagyta a kürtölést, nekem ugrott, olyat csapott a kürttel a karomra, hogy azt hittem, leszakad. Még most sem igen birom. De én sem voltam rest, hátraugrottam, felkaptam a puskát. Radvány egy kis szünetet tartott. Nagyot lélekzett. Gondolhatják az urak, — mondta, — hogy vert a szivem, mindezek hallatára. Emlékeztem a kürtszóra, aztán a lövésre. És most ez a gazember itthon van! Egyenest onnan jöhetett, véres bűntette színhelyéről. Alig bírtam a padláson nyugodtan maradni. De ha elárulom magamat, a többit nem tudom meg. Vártam hát, ámbár azt hittem, meg kell fuladnom a széna között. Komor nem kérette magát, hogy elmondja a végét. — Elsütöttem a puskámat, folytatta, s csak azt láttam, hogy Anti felbukik. No, ennek beadtam. Most már iszkolni innen. Hátha jön valaki ? talán az erdész, a kit e szerint hát mégis elhibáztam, ha Tóni mondja, hogy fölébe lőttem. jókora kerülővel jöttem meg. Lestem egy darabig a bükki ösvényt, nem látom-e arra az erdészt. Ha haza indult, akkor ott kell elmenni neki. De biz' senki sem jött. Akkor meg az ötlött az eszembe, hátha a fergeteg ide hajtotta