Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Fekete vér

109 vák. Remek kürt, mondhatom, — felelt Rad» vány. — Pedig be van horpadva. — Tán verekedtek vele? — kérdeztem, hogy éppen mondjak valamit. Radvány nem felelt. Csak összenézett Gerő Antival, a ki a puskákat törölgette. De a bará= tómnak jó szeme volt, észrevette a titkos szem= beszédet. Felpattant fektéből: — No, azt már szeretném hallani, — mondta felvillanyozva. — Az imént is valami történetet emlegetett Radvány bácsi. — Igaz, — szólt az öreg, — a padlás juttatta eszembe. Régen volt, nagyon régen. Akkor még javakorbeli ember voltam. Ez a hű szolgám se őszült még akkor . . . (Gerőre mutatott.) — Mondja el, lelkem, úgyis hosszú az este ; jobban telik szóbeszéd közt, — biztatta az er= dészt a barátom. Radvány gondolkodott. Megsimogatta a homlokát, a melyet a hosszú évtizedek viharai sem bírtak felbarázdálni. — Jól van, hát elmondom, — szólt kis vár» tatva. — Ugy sincs addig nyugtom, a míg a kutyám meg nem kerül. Aztán legalább kipró» bálom az eszemet, hogy nem rozsdásodott=e be. Ha valamit elvétek, Anti igazíts ki, — fordúlt a vadőrhöz, a ki tisztelettel, de azért bizalmasan bólintott erre a felhatalmazásra. * „Nagyon kedvelt a grófom, — kezdte az öreg Radvány, — mert hogy senki se tudta úgy szá=