Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Fekete vér

107 — Ugy látom, van eszök, befűttettek, — mondta, azon igyekezve, hogy boszúságát leplezze. — No, csak telepedjenek le, mert innen reggelig aligha elmegyünk. Szakad az eső, s mindjárt sötét lesz. A csúszós hegyi útakon kitörhetné a lábát valamelyikök. Van egy pár üveg borunk, meg egy kis hideg ennivalónk. Majd csak megleszünk valahogy. Ki tudja, nem üthetjük-e helyre holnap korán reggel a mai nap hibáját. A búbos langyosodni kezdett, s minthogy Gerő Anti újra megrakta rőzsével, remélni lehetett, hogy rövid idő múlva jó idő lesz idebent. Sorsunkba bele kellett törődnünk, ámbár a barátom savanyú arczot vágott. Szerette a kényelmet s most arra kellett elkészülnie, hogy a legjobb esetben is szalmán hál s pokróczczal takaródzik. Radvány észrevette a kedvetlenségét s vigasztalta : — Várjon csak, mindjárt felküldök a padlásra, ott még kell szénának lenni, lehozatok belőle. Olyan divánt csinálunk, hogy kaczag örömében, ha lefekszik rá. Az öreg vadőr előkerítette a lajtorját s neki támasztotta a konyhába nyiló padláslyuknak. — Nem jó lesz, ha most gyertyát viszel, — szólott az erdész, — könnyen ránk gyújthatod a fedelet. Megtalálod úgy is, csak tapogatódzál; hanem ügyelj, mert a szelelőnyilás alatt lyuk van, bele ne lépj. — Hát azt honnan tudja, Radvány bácsi ? — kérdezte a barátom kíváncsian.