Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

101 kedik-e be valaki a kapun. Eszelős hóbort volt. Meg is szokta lassanként, hogy ez csak képze* Iődés, a mi sohsem lehet igaz. És most ime itt van! Majd hogy le nem roskadt. A rémület s a leírhatatlan öröm egyszerre rohanta meg a szivét. Ez az ember tudott örülni a roppant lemon* dást sejtető pillanatnak, de ösztönszerűleg rémült el attól, a mi az ide zarándokolt nő lemondását s nagy elhatározását lassanként okozhatta. Mizslay Flóra elibe jött s kezet nyújtott neki. Szép volt, de hervadt. Pedig alig volt mögötte az a kor, a melyben mások, sokan, csak kezdik az életet. — Jó estét, Gábris, — mondta ; — a szolgáló már besúgta, hogy jösz; aligha rögtön rád is* mertem volna. Megváltoztál. Egy másodpercznyi szünet után, mely alatt még egyszer jól megnézte a gazdát, hozzátette: — Sokkal férfiasabb vagy, igazi férfi vagy. A gazda ledobta a szűrét. Megfogta mind a két kezét a nőnek, s mielőtt a köszöntését vi* szonozta, mélyen a szeme közé nézett. — Haza jöttél, vagy csak látogatóban vagy ?— kérdezte fürkészve s erősen hangsúlyozta az első szót. — A kérdésedben az van, hogy elfogadsz úgy is, ha haza jöttem, — szólt a nő reménykedve. Szokondi Gábris lehajtotta a fejét. Attól, a mi most a szivére tolult, megint jelentkezett ősi lámpaláza.