Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

6. Egy kis pusztázás

32 -M- BÁRSONY ISTVÁN :F »Mrrjau, marsss! takarodsz?! . . .« szólal meg az árnyék s veszett pofon éri a nagy kutya orrát. »Ujjé! 11a, csakhogy itt vagy!« felel Farkas. A leselkedő kandúr mérgesen inal, felborzolt szőrrel menekül; de Farkast megszállotta a düh, nem ugat, hanem vérben forgó szemmel veti magát a futó macskára. Egy pillanatig úgy tetszik, mintha a kutyának macskafeje lenne, úgy tekerődzik rá a derékon-kapott kandúr. Mind a négy talpával belemélyed halálos ellenfelébe, karmolja a hol éri s kétrét görnyedve virnyog végvonaglásában. A kuvasz el nem ereszli többel, meg-megrázza a fejét, földhöz verdesi a folyvást gyöngülő macskát; tépimarja, fuladozva ümmög-buffog hozzá. Fél perez múlva kinyujtózik a fekete kandúr; farka hegyével gyöngén csápol, az is elmúlik nemsokára. Farkas nagy zajjal, leffegve nyalogatja körül a pofáját, már a menynyire a sebeket eléri rajta a nyelvével. Következnék a kukoricza-früstök, de megint megrontja valami a dolgot. Mintha beszélgetnének a tengeriföld szélén. Jó lesz elkullogni. Pedig ki tudja, hátha a gazda van idekint tökért, meg a Miska gyerek?! Jókora kerülővel fordul arra Farkas, úgy dugja ki a fejét óvatosan, mint a vadászó csikasz szokta. Hát egy legény, meg egy leány simul egymáshoz a petrencze puha párnáján. Emberül van, a mit mondanak, kutya azt nem érti, de egy vén kutya már tapasztalt anynyit a világon, hogy az ilyen petrenczéző párok nem sokat törődnek a zsenge tengerivel. Viszszasompolyog és jóízün befölöstökömözik. Az különben ebéd is, meg tán vacsora is. Sose bizonyos, mire virrad egy ilyen szegény szállási kuvasz. Csak olyan hunczutul ne sütne onnan felülről! Ezen valahogy segíteni kéne. Este még sokára lesz, hanem ott van a kender-áztató, abban istenes fürdés esik ám. Baj, hogy éppen a szállás túlsó oldalán van, odáig még jó kis gyalogséta; 110 de mindegy, haza úgyis muszájna menni. Jóllakva sétál ki megint a zabtarlóra, az árokparton majdhogy rá nem ugrik egy kövér fúrj re; a hájas madár húsz lépést se repül, megint leül. Ej-haj, ki bánja?! Bolondabb eset ennél, hogy a mint csöndesen lépeget Farkas a szúrós zabszalma közt, egyszer csak egy ökölnyi villám ugrik a szemének haragos nyegleséggel. Egy telepofájú hörcsög az; nem átallja megtámadni a hozzá képest elefántnyi barmot, a mely a macskakörmöktől sajgó fejét ugyancsak kímélné most. Meg is retirál szégyen-