Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Különös alakok

0 Zsemiczky ugyan nem láthatta, de csalr annál nagyobb munkában volt a képzelődése. Ott lépkedett már a „nagykalapos" aZ aljban, alig tiz lépésnyire a leselkedő vadásztól. Ekkor az öreg ur neki durálta magát, kiugrott a mesterségesen felhalmozott bokorból, a vad csatakiáltással rohant neki a tótnak. — Megállj! Ä tót nem állott meg, hanem egyet röffent, de nagyot, s ugy lódult be a fák közé, hogy még az utat sem kereste. Jó darabig hallatszott lármás csörtetése..' Zsemiczky bácsi szájtátva hallgatta. Elképedt. Ekkora vadkant világéletében még soha-' sem látott. ( — Tyhiih! mondta magában röstelkedve, ezt elvétettük. Tán kijött volna a rétre . . « Rá kellett volna legalább lőni. Hisz régi közmondás, hogy aki nem lő, az duplán hibázik. Nyakába kanyarította a holmiját s hazafelé indult. •— Mégis a tét az oka, mormolta kedvetlenül. II. AKINEK NINCSEN SZERENCSÉJE. (Bató Gábris kitűnő vadász és sokat iő fart arra, hogy jól lő. Ellenben a barátja, Kacsás Ferencz, a legritkább esetben hibáz rá valamire, ami röpül, vagy fut. De azért elég gyakran vadászgatnak együtt. Batónak tudniillik annyi balszerencséje