Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Hogy fedezik fél a fürdőket

SS illett leginkább, hogy eszem-iszom alkalmával, mint házigazda, kitegyen magáért. Ennek az elöljárói kötelességének, ámbár vérző szívvel, de közkívánat szerint meg is felelt Feinherz, s egyszer-kétszer egv esztendőben megetette és megitatta a faluval mindazt, ami romlásnak indult a kamrájában, meg a pinczéjében. Másnap a félfalu vonaglott gyomorgörcsben. Akkor Eeinherz kiosztotta az összes orvosságot, amit járványos idők eshetőségére bocsátott rendelkezésére a megye. Az egyik betegnek adott cbinint, a másiknak kolcra-cseppet, a harmadiknak diákflastromot és volt olyan is, akinek miután későn jött, már nem maradt egyéb, mint puskapor. Igen. Mert jól tudta azt Eeinherz, hogy a bögölyös marhának a sebes hátát üdvös dolog bekenni faggyú közé kevert puskaporral, hát hogyne gyógyulna meg a sváb attól, ami a tinónak is egészségére van? Széles látkörének a bemutatására néni szükséges egyebet felhoznom, minthogy egyszer, amikor másodéves jogász koromban otthon töltöttem a vakácziót és az apám irodájában segítettem az írnoknak másolni, bejött Eeinherz s egy darabig nézi, hogy írok, azután megszólal: •— Ka már úrfi, csakugyan nagy örömet lehetsz az apádnak! — Hát osztán miért! — kérdeztem megilletődve. — Csak, ho; • úgy megtanultál írni. Keni állítom ugyan, hogy egy másodéves