Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

"Bús az magyarnak élete"

ej, gondolta, de.tüzes vagy. Tán biz keveset mozogtál, amig oda voltam. Ivis vártatva megint utóiérte a dalolás vágya. Kezdte halkan: „Búűűs ..." — Ujjé! Mi a haragos menykö ütött .beléd már megint ? — tudakolta, a fogát is összeszorítva, amint minden erejével rángatta vissza a vágtató lovat. Káré tajtékzott, Penczi izzadt ; igv érkeztek a jegyzőékhez. Ott elidőzött egy kicsit Penczi, hisz hat hete nem látta már a szive bálványát. Éjjel volt, amikor hazaindult. Ilyenkor ugy sem hajtott, csak a lóra bízta, hogy az ügyeljen az útra. Eleresztette a gyeplőt, nagy kényelmesen megkereste a szivarját, a gyufáját s rágyújtott. Mikor a szivar égett, rögtön rázendítette.: „Búűs . . ." De ami erre következett, azt tán még Boglár is megsokalta. volna. Káré elkezdett vágtatni s egv rántással lehúzta a talyigáról a künynyelmiicn odadobott gyeplöt. Azt a sötétben meg sem tudta már fogni Penei. A fakó ragadt. Kem volt mivel megfékezni. Penezi üvöltözött: Hő! Hó ! Halié !! .. . Kern használt az. Káré mind ugy hallotta azt is, mintha a nóta folytatása volna, s várta, hogy mikor vágnak már végig rajta, mint rendesen, a Boglár idejében. Pokoli hajszával robogott a. fakó a vak sötétségben. Minden más 16 biztosan összetörte volna magát is, a talyigát is, a gazdáját is. Káró ezt nem cselekedte, hanem berobogott, minden baj nélkül, bár tajtékozva, az ispáni ház nyitott udvarára.