Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A czimbora

33 \ - Az a vizi ember, az öreg Pócz Anti. így lesi a vizet napestig, piczével a kezében. Ha egy tuczat keszeget összefogdos, eszik; •— ha nem fogdos, nem eszik. Szolgálni nem tanulti meg, pedig ugyancsak nem mai csirke már. Arra mentünk. A czimbora odasúgta hozzám: — Oszt' valahogy azt ne tessen kérdezni tüle, hogy szégál neki a szerencse; mer' arra aszongya, hogy az urnák is csak ugy szógájjék, mint neki. Legjobb ha semmit se mondunk. A beszédért haragszik, mer' attól elmegy a bal. Pócz Anti oldalt vágott egyet a szemével, amikor melléje értünk, de nem köszönt. A horog körül járhatott valami, mert a pedző egyre izgott-mozgott. Az öreg balfarkas meredt szemmel nézte, mikor ránthat. Ho most, hopp! Kint volt a gyenge sügérke a parton ä Pócz Anti rávetette magát. Szeretettel nézte, vizsgálgatta, végül is egy cserépcsuporba tette, amelyben viz volt. — Ezt ügves'en csinálta kend, mondtam« [(Hadd hizzék a dicsérettől.) — Ha nagyobbat fogtam véna, ügyesebb lettem véna, felelt félvállról, kicsinylő hangon., — Abban megint kendé az igazság, vetette oda a czimbora. Pócz Anti nem szólt. Már megint csak a vizet leste, aliol ugy látszik, ezúttal mozgása volt a halnak. — Menjünk, intett a czimbora, egy kacsintással. Amikor már vagy ahtvan lépésnyire eljutottunk, balkan mondta : — most baxapófs-