Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Pusztai kóborlás

PUSZTAI KÓBORLÁS, Egész nap sárszalonka után jártam' a k-i mocsárban. Kifáradtam, magyarán szólva, mint a kutya. Kehéz bagariacsizmában tapostam a sarat, meg a zsombikos vizét, mert bogy tavasszal szellős még a kukoriczanadrág s a lyukas bakkancs, amelyből minden lépés után szortyogva tódul ki a mocsárié. Ellenben az oroszlakkal bélelt, torokban bő bagaria, ha flanellel jól ki van tömve, egy csöpp vizet sem ereszt a náthára hajló ember lábához. Hanem! az is igaz, hogy aki meg nem szokta, az ezzel a nehéz csizmaszerkezettel felényi idő alatt kidől a süppedő talajban. Elfáradtam, mondom, s alkonyatkor csöndesen ballagtam a zöldülésnek indult rét szélén a tanya felé, amely fáradt, fehér sirályként pihent a messze levő nádas irányában. Szépséges szép tavaszi este volt. Ragyogó tiszta ég, amelyen csak mutatóban úszott egyegy felhő. Azoknak is áttetsző, világos voll a testök; — esőt nem ígértek. A nap már az ég aljáról mosolygott viszsza, s leirhatatlanul édes, bágyadt derűt hintett szét a csöndes világra, ahol nem volt az életnek más jele, mint hogy a száres." '

!ia