Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

A nagy gavallér

72 Bársony István szcgitó hatása alatt egy szerre a világ legszófogadatlanabb vizslája lett. Amint megértette, hogy a vén túzokkakast kézre akarjuk keríteni: uczczu, gyors iramban ment neki, hogy ő majd apportirozza. Hiába kiabáltam, hivtam vissza: először életében olyanná vált a szóra, mintha földsüket lett volna. Bele kellett nyugodnom. Lesz a mi lesz. Majd megkapja utólagosan a maga porcziőját. Néró aztán nem kérdezett bennünket. Neki ment a nagy gavallérnak, a mely az uj ellenfél gyorslábuságát tapasztalva, taktikát változtatott. Szemközt fordult a vizslával s széles mellét kifeszitve, magas fejtartással várta. Az első suhintás, a mivel a kutyához csapott, ugy nyakon találta Nérót, hogy vonltva ugrott félre tőle. Áz uj támadás még hevesebb volt. Abba már a túzok hatalmas szárnya is beleszólott. De csak a jobboldali. A bal szárny'volt nyilván a sérült. Ugy foroglak egymás körül, hogy öröm volt nézni. Mi azalatt szépen közeledtünk. A kakas is fáradt volt, Neró is. A nagy gavallér nem tudta, hová figyeljen, rank-e vagy a kutyára. Neró megült előtte, ugrásra készen, mintha őrizné. Kilógott a nyelve; de a túzok is tátott szájjal vett lélegzetet. Remek szép volt! Kerekes rontotta el, a ki türelmetlen hévvel durrantott oda a harczias állásban levő kakashoz. Alig negyven lépésnyiről történt a lövés, négyes söréttel. A nagy kakas egyet rázkódott, elesett s elkezdte csapkodni a szárnyát. Mire oda értünk, Neró már rajta volt. Erővel apportirozni akarta, de nem birta el. Megvizsgáltuk az óriás kakast, csakugyan el volt lőve a balszárnya könyökben. Soha többé nem tudott volna röpülni azzal. De már régen tör-