Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

A tetszhalott róka

A tetszhalott róka. él A nevetés miatt elhibáztam tiz lépésnyiről s mire lefutottam utána a völgybe, nem láttam többé, elcsúszott előlem. Bérezi kimerülve botorkázott ki a nyílásra; ott már együtt volt az egész kompánia s mialatt a jegyző eldadogta furcsa kalandját, levittem Nuczulét a rókanyomra és rábíztam a többit. Notabene jobb nyomozó volt, mint egy véreb. Nem is láttuk azontúl, csak mikor déltájban ebédelni mentünk a tanyára. Leghátul ballagott a hajtók után, pedig máskor ó volt mindig első a hosszú lábaival. Oda szóltam hozzá, hogy mi van a rókával. Boszusan morgott rá, hogy a hirét se hallotta és szokása szerint még jobban összehúzta vállán a subáját. Mikor azután a dombhajláson a tanya iránt lefelé haladtunk, egyszerre csak elsápad Nuczule és nagyot fohászkodik. — Au, domnye ! domnye ! — Mi bajod Nuczule ? — kérdeztem tőle résztvevőleg. — Au domnye Zeu ! — sóhajtott az oláh és veritékcseppek ültek a homlokára. Szinte megijedtem, hogy valami fiók kolera bujt bele hirtelen s éppen a pálinkás butykosomat készültem bele tölteni a jajgató torkába, mikor Nuczule nagy hirtelen lerántja a subát a hátáról, azután levágódik egyben a földre és ordít, mintha nyúznák. Egy pillanat alatt az egész vadászsereg ott kaczagott rajta. Szegény Nuczule, egy róka farka végét szorongatta az egyik kezében, a róka maga meg mint egy tarisznya, keresztül volt vetve a vállán; a bestia orra épen az oláh ülepére esett. Csakhogy