Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

A vadliba-lepedő

A vadliba-lepedő. 55 — Mondjuk meg, Náczi! — felelte Laczi kis idő múlva, miután minden külső jel szerint nagy lelki tusán ment előbb keresztül. Karcsi megszorongatta a kezeiket s plátói szemforgatással hálálkodott. _— Nos tehát, megjöttek az amerikai vadlibalepedők. Karcsi nem értette, de azért örült. Mégis jónak látta őket megkérdezni: — Mire is jók azok a lepedők ? A másik kettő megint összenézett. — Tyüh ! hát még nem tudod ? Nagyszerű találmány! Yankee ész, barátom! túl vagyunk szárnyalva, Amerika lefőz, a vén Európa agylágyulásban teng . . . — Ejnye, ejnye, no lám ! . . . — Ott már hideg télen is pompás vadlibavadászatok esnek; egyszerű a módja, nem kell hozzá egyéb, mint egy jéglepedő . . . — Most hozattunk kettőt, egyenest NewYorkból. Valóságos kincs ez, barátom, s az ára csak húsz dollár . . . — Egyet nekem adtok! — vágott közbe Karcsi oly hangon, a melyből kitetszett, hogy képes volna ellopni tőlök azt a lepedőt. — Hogy gondolhatsz ilyet ? — méltatlankodtak a jó baratok. — De édes Náczi! . . . — Lehetetlen! . . . — De édes Laczi! . . . — Nagyon sajnálom! . . . — Rögtön kifizetem ! . . . A czimborák még mindig vonakodtak. — Rögtön kifizeted? Karcsi felelet helyett kivágta a bugyellárisát. Laczi és Náczi hallgattak, de azért észre lehetett venni, hogy már puhultak.