Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514
A vén törvényszegő
Q. t>én törüén^szegő. Bakar bácsi a legtisztességesebb, legderekabb ember a világon, de van egy gyöngéje (kinek is ne volna?), a mi miatt igen sok kellemetlenség érte már életében. Gyöngéjét féligmeddig rögeszmének lehetne nevezni. Abban a véleményben nyilvánul az, hogy a vadásztörvény elejétől végig nem egyéb, mint égbekiáltó méltatlanság, a mi sok előnyt ad a gaz dag embernek a szegény ember rovására, a nélkül, hogy főfeladatát, a hasznos vad szaporodásának a biztosítását, csak meg is közelítene. Ebből a vélekedésből már körülbelül ki lehet találni, hogyan viselkedik Bakar bácsi a vadásztörvénynyel szemben. Ahogyan ő azzal a (szerinte) haszontalan törvénynyel elbánik, az némelyek szerint gyöngeség; de vannak szigorúbb uri emberek is, akik már inkorrektségnek hajlandók ezt a bánásmódot nyilvánítani. Bakar bácsi például a fejébe vette, hogy ó föltétlenül meglövi a maga első nyulát minden évben augusztus 15-ike — előtt. Pedig nem valami nagyon rajong a nyulpecsenyéért; azt meg épenséggel jól tudja, hogy augusztus közepén erről még tilos a nyúl; — hisz ahány nőstény, az mind poczakos akkor. Hanem, úgymond, meg kell azt mutatni, hogy nem respektál az ember ilyen ha-