Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Boldog idők

34 Bársony István lábammal tapogattam a harasztot, úgy kutattam, hol lehet a sneffem. Türelmetlen nyöszörgésre fordultam meg. Hát íme, Britt, az utolérhetetlen, ott áll mögöttem, szájában a még eleven sneffel. Mintha tojást apportirozott volna, oly finnyásán tartotta, meg sem szorította. Szinte elszédültem a boldogságtól. így kiáltottam fel magamban: na, ez a kutya már nem is ember! Részeg voltam. Ujjongtam a szívemben, de elmém lázongott. Miért is nem volt ennek az esetnek, ennek a duplázásnak száz tanúja, ezer tanuja ?! Ej no, hogy ezt a remek két lövést senki se látta, senki nera bizonyíthatja!! Ohó, de hol a másik sneff, a holttá lőtt ?! Az még nincsen meg. A szárnyazott foglalt el mostanáig mindkettőnket. — Keresd Britt, keresd! küldtem a kutyát fennhéjázva, mélységes önérzettel. Hisz' azt már nem is lehetne elveszítenünk. Britt elkezd keresni, száguld a homályban egy pont körül s mind hangosabban ümmög. Nincs a sneff! A vér is kezdett megfagyni bennem. Nono Britt, csak keresd ! keresd szépen ! Eszembe jutott minden hihetetlen rémtörténet a rókáról, amely a fürjészeb szájából vette ki a foglyot, a nagy füles bagolyról, amely lecsapott a vadász vállára s elragadta tőle a hanyagul odavetett süldőt. Britt már bömbölt a türelmetlenségtől. Egy bokor körül vágtatott folyvást, mint a,bolond. — Itt kell lenni 1 itt kell lenni! Es még sincs sehol sem. Végre világosság támadt az agyamban. Nincs másképen, a sneff fennakadt valami tüskés galyon. Hisz a kutya egyre két lábra ágaskodik.