Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

A havas alján

A HAVAS ALJÁN. ft/VHélálmomból erős kopogtatásra riadok fel. mJÍWí) — Féltizenkettőre 1 Tessék fölkelni ! Körülbelül kilenc órakor feküdtünk le. De az a tudat, hogy a sötét haj^ nalnak már a havasalján kell érnie bennünket, csak annyira engedett elaludnom, mintha örvény szélén feküdtem volna, ahonnan a legkisebb mozdulatra is százöles mélységbe zuhanhatnék. Egy szempillantás alatt talpra ugrom. Először is az ablakhoz sietek és nézem, milyen az idő. — Biz' az borultas; — de a fiatal fenyőfák csúcsa nem mozog, tehát a tegnapi bolond szél elült valahára. A lehotai Sírókő jut eszembe, amelynek ma délután nem akartam hinni. Ez a Sírókő lapos, meredek, szürke sziklalap, amely úgy van beékelve a fenyvessel borított bércoldalba, mintha palatábla volna. A különös táblára csak az időjárás írja föl a maga jegyzeteit, jóslásait. A környékbeliek bizonyosra veszik, hogy ha a Sírókő közepén lehúzódó vályuszerű horpadás elsötétül, akkor eső lesz. Azt a sötétedést a lecsapódó nyirkosság festi a sziklafalra. Minél sötétebb a Sírókő vályúja, annál nagyobb esőt lehet várni. És én ezt a vályút elég sötétnek láttam. Mindegy; — nincs mit tétovázni, ingadozni. Ki tudja, meddig tart ez a sírós időjárás ? És most legalább a széllel nincs bajunk. Pedig a mi vállalkozásunknak a szél még nagyobb akadálya, mint az eső. Hamar öltözködünk. Egy csésze tea a reggelink. Azután föl a havasvidéki parasztszekérre, amelynek magas, fonott kas-bordái közé úgy kell bebujnunk, mint a tyúkketrecbe. — Négyen vagyunk rajta. Velem szemközt főerdész-barátom ; mögötte a vezetőnk, a villogó szemű kis Kabzány, lámpással a kezében. Ö előtte pedig, kívül a kason, Janó, a tót kocsis. Szinte egy sorjában vagyunk így, nem pedig egymás mellett. Máskép a keskeny szekeren el nem férnénk. 4