Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

Őrség

ŐRSÉG. agyon szép éjszaka volt. A hold gyönyörűen sütött, s ha néha elbujt is egy-egy felhő mögött, azért a puszta világos maradt. A felhő ilyenkor kifehéredett, megfényesedett; olyan volt a széle, mintha opálból lett volna. A nagykert nyárfái felől a lombok sóhajtása hallatszott. A levegő illatos volt s a berekben fülemüle szólott. A virágokról s a láthatatlan tündérszüzek ajkáról mézet lopott a szellő, azt hordozta felém. Alig vártam, hogy a házbeliek lefeküdjenek s kiszökhessek a kertbe, a pusztára, a világ végére. Ügy osontam ki, mint a tolvaj. A verandáról szétnéztem ; senki sem volt a közelemben. Előttem a kert virágos része; itt-ott bokrok, de nagy fa kevés. Fiatal platánok és hársak. Azok közt vígan csapongott a törpe szárnyasegér. — Arrább, kifelé, vén gesztenyefák, sátoros topoly-óriások és susogó jegenyefák voltak. Még azokon is túl következett a berek. A fülemüle ott szólt. — Az egyiknek, amelyik közelebb volt, mintha fuvola lett volna a torkában elrejtve ; a másik, a kert legvégéről, kremónai hegedű hangján felelgetett neki. A két mesterdalnok versengése bűbájosán keveredett össze az éjszakában. A gyepen gyémántos harmatcsillagok. Milliárd parányi csöpp ; átsuhanó szellemek könnye, ami a holdfényben rezgett, élt. Egy lappantyú surrant elém, újra meg újra visszakerült; talán az utat mutatta: merre menjek. A némaszárnyú madár ott szálldosott folyvást, s egyre hívott. így jutottam el a kert végéig. Ott egy emelvény volt: a »messzelátó«. Nappal végig lehetett nézni róla az egész nagy pusztán. Arra mindenütt vetés hullámzott, buján és sötéten. Valahol messze, egy fűrj pity-palattyolt; az egyhangú, ütemes szólam olyan igénytelen volt amellett a panaszos, szenvedélyes, gyönyörű dal mellett, amit a berek királyi lantosai zengtek mögöttem... 6*