Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Magányos utakon

MAGÁNYOS UTAKON 85 Halotti csend ! Még a szellő is elült, elszunnyadott. Ez kell a szentjánosbogárnak; mozdulatlan levegő, amelyben a maga gyenge szárnya is bátran szállíthatja. Honnan jönnek ? Hová igyekeznek ? . . . Nézem, egy fa mögé lapulva; pedig őmiattok ott kint is figyelhetnék ; magam sem volnék különb, mint ezek a nekik ártatlan cserfák. Rajzik a sok kis villó csillag ; ... ha a kezemmel elérem némelyiket, amint gyanútlanul száll el a közelemben : kicsi puha féreg lesz belőle. Sötéttestű, nyomorult kis féreg, amelyen a csillagra csak egy gombostűfej nyi, halványan, titkosan fénylő pontocska emlékeztet. Lábujjhegyen lopódzom el innen. Minél tovább megyek, annál jobban fogy a földi csillag. Nyilván országgyűlést tartanak ott, — mögöttem. Az is mind arra siet, amelyikkel még találkozom. Egyszer csak kint vagyok megint az erdő szélén és megismerem a sötét bokrok alakjáról, hogy ezek az én vadrózsabokraim. Ugyanazok, amelyek úgy tele vannak hajnalarcú virággal; csakhogy most a virág is sötét rajtok. Csak onnan tudom, hol kell itt is, ott is vadrózsának nyílnia, hogy amint a hold sarlójáról az enyhe fény lesiklik a bokorra : néhol megcsillan rajta valami. Egy-egy díszbogár az ; — megannyi rózsa keblén álmodó kalandor. Hogy irigylem az ágyát!